Kalocsán két szavazókörben is megismétlik a választást
A mindössze 23 szavazattal alulmaradt jelölt a szavazatszámláló bizottságok szavazóköri viselkedését hozta fel fellebbezésében.
A mindössze 23 szavazattal alulmaradt jelölt a szavazatszámláló bizottságok szavazóköri viselkedését hozta fel fellebbezésében.
Gattyán György pártjának elnöke a választási eredmények miatt távozik a párt éléről.
A kenyai származású nő mindössze egy szavazattal győzte le Németh Miklóst. Szerinte Pócsmegyeren nincs értelme a pártpolitikának.
Hat polgármester és két roma települési nemzetiségi választás megismétléséről született döntés.
A helyi lap olvasói szerint „Mészáros Lőrinc és az 1000 milliárdja” a legfőbb oka, hogy sok fideszes kiábrándult. Ezt mutatja legalábbis a szavazás eredménye csütörtök délután.
„Harminc autóval szállították az embereket, volt, amelyik huszonegyszer fordult egy választókörzetben” – a borsodi Szendrőn újraválasztott fideszes polgármester szerint ilyen szervezett csalási kísérlettel próbálta legyőzni őt a függetlenként induló ellenfele, aki állítólag 6 millió forintot ölt abba, hogy megszerezze a posztot.
Korábban úgy tűnt, hogy a Pro Civitate által jelölt Dizseri András 5 szavazattal kikapott, de a korábban érvénytelenített szavazatok újraszámolása után végül mégis ő nyerte a választást.
Abszurdba fordult a budapesti főpolgármester-választás: a jogszabályok megszegése vagy épp azok életszerűtlen alkalmazása együttesen tette lehetetlenné, hogy érvényesüljön a választói akarat.
Kamerarendszert, ingyenes köztéri wifit és idősotthont szeretne létesíteni a sakkszerető Mali Zoltán Drávapiskibe. Azt még nem tudják, pontosan mennyi jut ide a Megoldás Mozgalom egymilliárdos mintatelepülés-programjából, de hosszú távon a polgármester olyan falut szeretne, ahová szívesen mennek a digitális nomádok is.
A két helyben induló jelölt között 12 szavazat volt a különbség a fideszes javára, a független viszont visszásságokat talált.
Több feljelentést is tettek az ügyben.
Több százezer forinttal szálltak be a kampányba a kormányközeli helyi lapok ott, ahol igazán szükség volt rá, de visszafogták magukat a biztos fideszes városokban, ahogyan magukra hagyták a garantáltan esélytelen kormánypárti jelölteket is.
A DK elnöke szerint joggal merülnek fel kérdések, de a válaszokat majd az elnökségi ülésen, közösen hozzák meg. Szóba került a pártelnök lemondása is.
Az újraszámlálást a fideszes Dézsi Csaba András kezdeményezte.
Európa legdrágább online választási kampánya zajlott Magyarországon.
Vitézy ugyanakkor megjegyezte, az érvényes szavazatok újbóli megszámlálását is indokolhatja, hogy a közte és Karácsony között kialakult különbség immár csak 41 szavazat.
A főpolgármester szerint az újraszámolás után is ő nyerte a választást, de az NVB fideszes többsége át akarja fordítani az eredményt.
Több mint 500 érvényes szavazatot találtak a 24 ezer érvénytelen között a pénteki újraszámoláson. Karácsony Gergely 41 szavazattal győzött. A főpolgármester közben tüntetést tartott az NVI épülete előtt.
A koncertet eredetileg a Kardosné Gyurkó Katalint támogató ÉRteD Családbarát Városért Egyesület hirdette meg, előbb azonban elhalasztották a választás utánra, majd technikai okokra hivatkozva lemondták.
Jön egy bizottsági ülés, annak a végén közölhetik a konkrét számokat.